2013. november 2., szombat

Alma hét - 4. nap

Ma nehézkesen indultunk el, de aztán jól belejöttünk a dolgokba.
Íme a fotók:
Alma nyomdázás
Amíg száradt:
Írás előkészítő feladatok átírása
Utána soralkotások vágással-ragasztással többféle módon, kisfiamnak be kellett fejeznie a sorokat, nagylányomnak meg közbülső elemeket kellett pótolnia, majd nehezebb mintázatú sorokat alkotnia - megadott szabály szerint -  színezéssel:

Majd kísérleteztünk. Miközben összeszedtem az eszközöket, addig ők lerajzolták, hogy mire van szükségünk, és hogy szerintük mi fog történni, ha az almát vízzel teli tálba tesszük.
Na mi történt? Azt is lerajzoltuk:

Délutánra megszáradtak az almáink, kiegészítettük maggal, szárral, levéllel őket:

Végül ez lett belőle:

Utána elsétáltunk a temetőbe, és este még elkészítettük a Hangok Házát is, de az egy másik történet. :) Majd legközelebb!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése